Alkalmi Rozéfröccs: Cékla Risotto

Világ életemben utáltam a céklát. Aztán egyszer a piacon megláttam és megvettem. Ezt hívják impulzív vásárlásnak. Vagy értelmetlennek. Egy hétig nézegettem a hűtőben, aztán úgy döntöttem valamit kezdek vele. Megpucoltam krumplihámozóval, cikkelyekre vágtam és olivaolajjal meglocsolva megsütöttem a sütőben. Átjött a barátnőm, jót röhögött rajta, hogy miért eszek olyat, amit nem is szeretek. Aztán megkóstolta. Az utolsó falatig megettük, ott és akkor este kilenckor. És még bűntudatunknak sem kellett lennie. Azóta szeretem a céklát.

Alig vártam, hogy végre újra szezonja legyen. Nem tudom mikor is van az a szezon, de a múlt héten már találtam a piacon – szigorúan csak ott keresem. Vettem 8 fejet azonnal, nem került 300 forintba sem, elég olcsó kis finomság. A felét megint megsütöttem, vendégvárónak, a másik felét összekombináltam Locatelli risottójával. (Mivel nem volt nálam A Könyv, az interneten lestem meg a mennyiségeket.)

Jól megmostam és zöldséghámozóval megtisztítottam 4 fej céklát. Féltem, hogy beszínezi a kezem, ezért zacskót húztam a kezeimre, de gumikesztyűvel biztosan praktikusabb lenne. Két fejet reszelőn apróra reszeltem, a másik két fejet apró kockákra vágtam, kb. 1x1x1cm méretre.

A céklakockákat sütőpapírral bélelt sütőlapra szórtam és 180 ’C-ra előmelegített sütőben sütöttem kb. 40 percig. Kicsit összeasztak és erősen besötétültek. Lényegében kiszáradtak. Azt hiszem, ha nagyobbak lettek volna a kockák, mondjuk legalább 2x2x2cm méretűek, akkor a belső hús puha maradt volna, legközelebb így próbálom ki.

1 liter forró vízbe belemorzsoltam két húsleveskockát (vagy erőleveskockát vagy zöldségleveskockát), és nagyon lassú tűzön melegen tartottam. Ha húsból/zöldségből főzünk valódi alaplevet, az biztos zamatosabb lenne, sajnos ennyire nem vagyok igényes (vagy időmilliomos).

Egy nagy fej vöröshagymát megpucoltam és apróra vágtam. Magas falú edényben felhevítettem 50g vajat (minél házibb annál jobb) és a hagymát enyhén megpirítottam benne. Nem vártam meg, amíg megbarnul, még előtte hozzászórtam 300g Arborio típusú risotto rizst és folyamatos kevergetés mellett egy-két percig pirítottam együtt. Sima rizzsel nem éri meg kísérletezni. Legrosszabb esetben, már a Tesconak is van risotto rizse.

A fazékba öntöttem 1,5 dl vörösbort, és további folyamatos kevergetés mellett főztem, amíg már kezdett lekapódni a fazék aljára. Fontos, hogy a bor minél jobban elpárologjon, főleg a vörösbor, egyébként túl intenzív íze maradna a riszben. Fehérbor esetén nyugodtan lehet használni akár 2 dl bort, és nem kell teljesen elpárologtatni. Bár, bora válogatja - éreztem már túl tolakodónak a bor ízét a rizsszemek között.

Amikor a bort beitta, egy merőkanálnyit belemertem a melegen tartott alapléből, és jól elkevertem. Körülbelül másfél-két perc alatt szívta be a rizs, ekkor újabb merőkanállal öntöttem rá levet, megint addig kevergettem, amíg beszívta a folyadék nagy részét. Ezt folytattam mindaddig, amíg el nem fogyott az alaplé. Elég gyakran, szinte mindvégig kevergetni kell a rizst, tehát számolni kell azzal, hogy kb. 25 percen át ott kell állni felette, és a jobb bicepszet intenzíven használatban kell tartani. Fárasztó meló, de megéri. A vége felé érdemes kóstolgatni a rizst és mérlegelni a puhaságát, de nekem ez az egy literes arány be szokott válni. Akkor jó, ha kívül már puha, de belül még al dente (fogkemény).

Az utolsó merőkanálnyi alaplé elkeverése után beleszórtam a reszelt céklát, és egy-két percig kevergettem együtt. Gyönyörű színe lett. Ha már alig felfedezhető benne folyadék, viszont még szottyos a rizs, akkor bele lehet keverni az apróra reszelt parmezán sajtot, majd a hideg vaj darabokat (apukám szerint minél többet, ez a titka a krémességnek).

Egy kis extra parmezánnal, frissen őrölt rózsaborssal és a céklakockákkal tálaltam.