Látogatás a Borkonyhában

Egy kedves ismerősöm hazalátogatott a ködös Albionból és elhozta a párját egy szájtszíingre. Vállaltam a tour guide szerepét és három órás sétautat tervezve nekik a pesti oldalon bemutattam a várost legjobb tudásom szerint. Több volt az étteremkritika mint a történelmi ismertetés, ez tény. A Bazilika környékén jártunk, amikor bedobták a törölközőt és pihenőt kértek. Ha már angol ismerős és Budapestet mutogatunk, gondoltam ne legyen olasz (Osteria Numero Undici), legyen inkább Borkonyha. Az utóbbi hetekben többször is olvastam róla, csupa szépet és jót, és bizony nálam is megüti a szintet, nem kicsit.

Végre akadt egy augusztusi nap augusztusi időjárással, ezért a teraszon foglaltunk helyet. A Sas utcában nem jár sok autó, viszont amelyik jár, az hangos. És amelyik gyorsan megy, az meg nagyon hangos. Más zavaró tényező nem akadt. Az étlapot, italokat gyorsan kihozták, kenyér és vaj került az asztalra, törődtek velünk.

A helyes-kedves pincérfiúk teljesítményével is elégedett voltam, figyelmesek voltak, de nem tolakodóak. Elmondták a napi menüt (a viszonylag hosszú listát picit nehéz volt megjegyezni, talán tennék egy táblát kintre is), már el voltunk ájulva. Én nem szeretem a túlzott ajánlgatást, külön örültem neki, hogy itt sem próbáltak meggyőzni semmiről.  Az angol úriembernek lecsót választottunk, engem a thai leves fogott meg. Valami isteni volt! Tartalmas, ízletes, thaiosan pikáns, rákos – ahogy kell. 100% elégedett voltam. A főételek közül több mindenre is fájt a fogam, végül a mangalica mellett döntöttem, és nem bántam meg. Mivel ez egy magyar sajátosság, bátran ajánlottam andoveri barátomnak is. Aztán csak hümmögtünk a falatok között. Iszonyatosan puha és omlós volt a hús, intezív ízekkel, jól passzolt hozzá a házitészta és a gombák. Végre normális adagokkal találkoztam egy magas színvonalú étteremben is. Ez ilyenkor úgysem a fogyókúráról szól. Belekóstoltam a másik lenyűgöző főfogásba: borjú nyak és velő sült paprikával és nudlival. Sosem gondoltam volna, hogy a borjú nyaka ilyen finom tud lenni. Meglepett a puhasága. Desszertre már nem volt sem időnk sem férőhelyünk, azt sajnos kihagytuk. Pedig egy jó csokiszuflé sose rossz…

Természetesen a toalettet meg kellett néznem. Tizeniksz év intenzív étterembejárás során azt a következtetést vontam le, hogy egy vendéglátóhely harmadik legnagyobb ismérve a vécéje. Lehet jó a konyha, lehet jó az enteriőr, én oda járok vissza, ahol szivesen megyek el a budira is. A Borkonyha ezen a téren sem okozott csalódást hálistennek, jöhetek máskor is.